Kedves Látogató!
Örülök, hogy rákattintott az oldalamra!
Remélem majd megelégedéssel nézelődik a webkatalógus fényképei között.
Ahogy láthatja, elsősorban lámpatestek készítésével foglalkozom, melyek megrendelés után, különböző határidőkkel megvásárolhatóak.
Magamról néhány szó. Évekkel ezelőtt olyan kovácsműhelyben dolgoztam, ahol ráérezhettem ennek a munkának a szépségére, és szeretetére. Itt egy budapesti kovács-iparművész mellett tevékenykedtem, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Kerítéseket, korlátokat, rácsokat, ágyakat, asztalokat, lakberendezési tárgyakat, és még sok mindent készítettünk kovácsoltvasból.
Magával ragadott a formák világa, ezért elkezdtem saját magam is rajzolgatni, tervezgetni, és később a fizikai valójában is elkészíteni a megálmodott dolgokat. Persze az elején még voltak hiányosságok, melyeket később vettem észre. Emiatt még jobban figyeltem a minták harmóniájára.
Ezen a honlapon szinte mindent megtalálhat a munkáimból, amit eddigi pályafutásom során készítettem. A későbbiekben, folyamatosan frissülni fog a tartalom. Ezért újra-újra érdemes lesz visszatérni ide.
By:Sziku